2014. április 14., hétfő

Szabadság és töltődés

Nem is emlékszem arra, mikor voltam szabadságon utoljára? Egy másik életben, ami már régen a múlt. Csütörtökön már elkezdődött, izgatottan  készültem a hétvégére, a családdal, az Én unokámmal együtt lenni, a Balaton partján! A Nap erejét beszippantani, ott lenni a csendben, (már amikor csend van!) és magamba szívni az energiát és érezni a Szeretet erejét amit kaptam a kis családomtól.



Eljött a péntek reggel. 9 órakor várt Pető Csilla a 2. BOWEN kezelésre. A BOWEN kezlésről itt tudsz bővebben olvasni, és hallani. A legjobb pillanat volt! Amit kapok Csillától, csakis Hálával tartozom. Elindította bennem azt a szunyókáló Erőt, ami tudom hogy van, de mélyre ástam az elmúlt időben, de Csilla kinyitotta a szememet. Elindultam az egészséges életmód váltás irányába is, hiszen ha a lelkünk és a testünk rendben van, akkor működik minden más. De erről nem itt szeretnék írni, de ha ide kattintasz, e blogomon belül részletesebb információkat itt tudsz olvasni.





Vajkimmal való törődés minden pillanata örömet és boldogságot jelentett számomra. Nagy-nagy köröket sétáltunk, s elmentünk e ház előtt is, ami már két évvel ezelőtt nagyon megtetszett nekem. Szívesen élnék itt, vásárolnám meg, újítanám fel és a nyarakat itt tölteném na meg persze amikor és ahogy jól esik. Imádtam a Nap erejét, a Balaton szépségét, a séta közbeni csendet, az orgona illatát. Minden pillanata csodálatos volt. A kávé az egyetlen "kocsmában", a parton a pecázók ott léte, a víz csobogása, a pici halacska, amit épp mellettünk pecáztak ki. a tavasz első jelei, illetve a nyár közeledte, tehát minden ami a Balatonhoz köt és kapcsolódik.

Persze az unokámmal töltött idő a legféltettebb kincsem. Együtt játszottunk, nevettünk jó sokat és tanultunk, mert ez a csöpp Emberke kicsi lelki világa nagyon gazdag és a nagyira nagyon figyel. Vajkimról fotókat a közeli barátaimnak mutatom meg, de egyet tanúsíthatok, Ő a mindenem egy Csodálatos Emberke csodálatos szeretetkörben.

Gyorsan elszaladt ez a rövidke hétvége, de hálás vagyok. Megérkeztünk. Budapestre majd én Gödöllőre. Pihenés, udvaron még egy kis séta, hisz Fibikém a kis drágám nagy-nagy örömmel fogadott, tudtomra hozta a hiányomat. (Nekem is, de néha azért kicsit jó elmenni nélküle, mert olyan mint egy rossz kisgyerek. Hálás vagyok Most is a szomszédjaimnak a gondoskodásért.



Elérkezett a ma reggel. Hétfő. Szeretem a Hétfőt, mindig is imádtam mert új hét kezdődik, s az új mindig jó, változást hoz, új eseményeket, új lehetőségeket. Ma még szabadságom mámorában fürödtem. Blogomat igyekeztem pótolni, hisz az elmúlt napokban internetet is kerültem, nem ez volt a cél. A történések meg csak jönnek, jönnek, jönnek! Hálás vagyok a mai napon Gyuri Zolinak aki mindig sokat segít, a vele való beszélgetések feltöltenek. Hovanecz Marika, aki ott volt a hétvégén azon a Csodálatos Rendezvényen, ahol Én nem tudtam részt venni! De Hálás vagyok Solya Beanak és annak az Erőnek, Energiának amit Marika közvetített részemre. Solya Bea: Szállj ringbe az Álmaidért. Én ringbe szálltam és itt van előttem a sok-sok megoldandó feladat. Te is ringbe szállhatsz Álmaidért. Tekints be e Csodás, különleges Hölgy üzenetébe itt!

Hálás vagyok Pirok írásainak, gondolatainak, hiszen a néhány nap alatt csak azért kapcsoltam be a telefonomat, hogy írásait  el tudjam olvasni a neten. Olyan hatással van Rám, hogy engedélyével írásait, üzeneteit itt meg tudod tekinteni, folyamatában. (Megjegyzem: könyv készül, a valóságról, az egyszerűségről!)

De még nincs vége a mai napnak. Elengedtem magamat, a tisztulás útját végig kell járnom, mert a jelek jönnek csak látni kell hogy mi a helyes út? Ehhez sok minden szükséges, de valójában csak egy Jó Döntés. Megfogadva Pető Csilla tanácsát is, mai döntésem: méregtelenítés, víznap. Mindezt ma meg tudtam tenni könnyedén, mert a fejemben eldöntöttem. Sétám is meg volt, ki nem hagyom, erre is szükség van és a terveimhez, céljaimhoz, a megvalósításhoz mindent bedobok, elsősorban saját magamat. Nehéz volt ezt eldöntenem, de a lényeg az hogy megtettem. Csodálatos emberektől hallottam ma információkat ezen túlmenően is természetesen, s valójában fontos hogy a gondolataimat leírjam, a saját blogomban, saját magam ön akaratából ez is az Én Döntésem. Egyedi vagyok, Én vagyok. Te is egyedi vagy. Csak legyél bátor és add tudtára akinek szeretnéd, de elsősorban saját magadnak. A feladatokkal meg kell küzdeni vagy el kell végezni. Rövid vagy hosszú út, ez bizony rajtunk múlik.  Teremtsük meg saját magunk harmóniáját, minden könnyedén fog menni. Ezt az utat választottam, ezért jó a Szabadság, a kikapcsolás, más energia, más emberek, más környezet. Sokkal könnyebben veszem az akadályokat. Végre eljutok Most már oda, amit eddig nem tudtam megtenni. A mai napot ezzel a csodás idézettel zárom Müller Pétertől, s a viharos Énemet egyre inkább a belső nyugalomra terelve fekszem le nyugalomban, békében
.
  A lap alján a feliratkozó panelen fel tudsz iratkozni, csak annyit tegyél meg, hogy a lap aljára menj le. Köszönöm!



Harmóniát csak olyan lélek tud maga körül teremteni, aki magában már megteremtette" 
(Müller Péter)










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá, legyen véleményed!