2014. május 11., vasárnap

ÉLETKEdv

Csodás volt a mai napom. Vegyes és annyi minden történt, meglátásom szerint az átlag emberrel 1 hónap alatt történik annyi minden mint ami velem ma . Korai ébredés, kávézás, napi beosztás így vasárnap. Eső zuhogás. De ez sem számít, hisz már megtanultam azt is, örülök az esőnek is és mindennek úgy ahogy van.
Boldogsággal töltött el hogy találkozás van ma Lippai Mariannával , ÉLETKEdv előadását személyesen meghallgatom ismét, Szabó Laci barátommal. Hatalmas élmény volt.

Az alábbi fotóra kattintva egy videó üzenethez jutsz el.


Jó volt együtt lenni, jó volt némán figyelni és hallgatni Mariannát, a történetét, ami szomorú és felemelő is, különleges, hisz küldetése és missziója "kiemelkedik a tömegből" Sokat merítettem ma is az előadásából.  Tudom, hogy közös az utunk, ezt már tudjuk mindketten. Átértékeltem ma is több mindent. 
Hálás vagyok hogy reggel felébredtem.
Hálás vagyok hogy elindulhattam a mai utamra.
 Hálás vagyok hogy esik az eső még most is
Hálás vagyok a mai "ellenségeimnek"
Hálás vagyok az egyre tisztább körvonalakért
Hálás vagyok minden percért
Hálás vagyok a Bakancslista & Szeretetkör Csoportomnak
Hálás vagyok Gyuri Zolinak a folyamatos segítségéért
Hálás vagyok mindazért, ami nem természetes, de kapom így én is adok.


Hálás vagyok, hogy különleges embereket ismertem ma is meg


Hálás vagyok hogy bővült az ÉLETKEdv a szeretet erejével
Hálás vagyok hogy ismét Szabó Lacival megyünk együtt álmaink megvalósításáért


Köszönöm és Hálás vagyok az ÉLETKEdv Naplómért
Hálás vagyok és boldog mert egy csodás napot zártam le.