2014. április 8., kedd

7-ek Tampából


Köszönöm Vass Gábor a tudósításokat Tampából!
 E fotóra kattintva el fogsz jutni kedves Olvasom a videó beszámolókhoz, hála Gábornak!


E csodálatos újdonságokkal egy időben Mark Genovese Grand Blue Diamond üzenete is megérkezett, amely számomra, számunkra magyaroknak kiemelten fontos!




Ime az üzenet fordítása Szamay Ilonának köszönhetően, de az eredeti üzenet is olvasható!


Barátaimnak, családomnak, és munkatársaim tízezrei számára világszerte, akik közül nagyon sokan aggódva kérdezitek, hogy vagyok és miért hagytam ki a tampai eseményt. Biztosíthatlak Benneteket, hogy nem azért maradtam távol a tampai eseményről, mert nem akartam ott lenni. Bárcsak ott lettem volna az elmúlt hónapok során is, nem pedig ott, ahol valójában voltam az elmúlt néhány hónapban. Néhányan tudjátok, sokan azonban nem, hogy az elmúlt 3 évben néha egyhuzamban 30-40 órát töltöttem a számítógép előtt mindössze 3-4 óra alvással szakítva meg, majd ezt ismételtem újra meg újra, amitől egy súlyos fertőzést kaptam, ami azt okozta, hogy a hátamban az egyik csigolya szétporladt. Az elmúlt 4 hónap során kemény antibiotikum kúrát kaptam, hogy megkíséreljük a fertőzést ellenőrzés alatt tartani. A dolog jó oldala az, hogy tegnap vettem be az utolsó antibiotikumot és elmondhatom, hogy a fertőzés majdnem teljesen eltűnt a gerincemből. Ez a jó hír, de van egy kevésbé jó is: át kell még esnem egy nagyon kényes hát operáción, de egyelőre nem találok olyan sebészt, aki a műtét helye és jellege miatt elvállalná az elvégzését. De csak akad valahol egy, aki el meri vállalni és visszatérhetek majd teljes erőbedobással, úgyhogy figyelj világ "visszatérek!"
Annak a néhány embernek, akik azt hiszik, hogy tudják, mi történt és olyan hamis információkat terjesztenek rólam, miszerint lemondtam a pozíciómról vagy pedig a Talk Fusionba vetem hitem foszlott szét. Biztosíthatlak benneteket, hogy annak ellenére, hogy kemény út áll előttem, még mindig 1000 %-osan a céggel vagyok. Biztosíthatok mindenkit, hogy a cégbe vetett hitem megkérdőjelezhetetlen és töretlen attól a perctől fogva, hogy csatlakoztam hozzá. Még egyszer elmondom mindenkinek: ezt tényként kell elfogadnotok! Ez a legjobb lehetőség az interneten és azon kívül is, jóval többet fog teljesíteni új termékek kifejlesztésében, mint bármelyik másik cég a piacon és ami a legjobb, az elkövetkező tíz évben a Talk Fusion lesz az egyes számú cég az új milliomosok "kitermelésében". Tehát, hitetlenkedők, kételkedők, álljatok félre az útból, a Talk Fusion egyre nagyobb és nagyobb dolgok felé tart, én pedig azokkal vagyok, akik az intelligens gondolkodás tizedrészével Talk Fusion munkatársak maradnak, vagy azzá lesznek.
Nagyon hiányolok mindenkit Tampában, jövőre én is ott leszek, de nem mint Grand Blue Diamond!



To my friends, family and to my tens of thousands of associates around the world; of which there are just to many of you who out of concern are asking how I am and why I missed the Tampa event. I assure you I missed this great event not from the lack of wanting to be there I sure you. I wish I was there instead of where I have been for the past few months. As some of you know and many of you do not know I have developed over the past 3 years from sitting down in front of this computer for 30 40 hours at a time and getting 3 or 4 hours sleep and repeating the the long hours in front of this computer; a severe infection that caused a vertebra in my back to partially disintegrate. Over the last 4 months I have been on heavy antibiotics in an attempt to get the infection under control. On the positive side yesterday I took my last antibiotic and can tell you the infection is mostly all gone from my spine. That is the positive news and now for the not so positive news I still need to go through a very tricky back surgery that I am having trouble finding a surgeon to perform, due to the location and the procedure. But there is one out there somewhere that will feel comfortable doing the job and I will be back in full force so look out world "I will be back"!

For a few of you people that think you know what has happened and have spread some mis-information about me quitting my position or that my belief in Talk Fusion has eroded. I assure you all that all though I have still a rough road ahead I am still with the company 1,000%. I assure one and all that my posture on this company is above reproach as it has been since I first joined the company. I will once again tell you all; know this to be fact! This is the best opportunity on or off the internet and will by far out produce any company out there in the development of new products and best of all over the next ten years in the making of new mute-millionaires all around the globe Talk Fusion will be number one!. So for you naysayers get out of the way Talk Fusion is on its way to bigger and better things and I am along with all those with a tenth degree of intelligent thought will remain or become a Talk Fusion Associate.
I miss you all there in Tampa and next year I will be there but not as a Grand Blue Diamond!

The image I am posting here is of my back so that there will be no doubt of what I say for you nay sayers again or for the curious as to what a spine looks like as an x-ray with a big owie.



Mark Genovese üzenete posztomra





Ez a fotó 2012.07.07-én készült Budapesten.


"Mark Genovese Legkedvesebb Bettim Már hároméve várom , hogy valaki egy ilyen posztot osszon meg mint amit te most A több mint 200.000 üzlettársamon kívül akik a Talk Fusion üzletemben vannak több időt töltöttem a magyar üzlettársaim segítésével és támogatásával , mint bármelyik másik országgal, hogy megpróbáljam az üzletépítéshez szükséges helyes utat megmutatni. A Talk Fusion üzlet a helyes út ahhoz, hogy felemeljük a magyar embereket és megmutassuk , hogy nem kell szomorúan és csalódottan élni a jövőben. A szívem megszakad, mert tudom milyen keményen dolgoznak az emberek Magyarországon és a hónap végén sokan nem tudnak venni egy szelet kenyeret sem már. A Talk Fusionnal bárki változtatni tud az életén aki csatlakozik a céghez vagy újra elkötelezi magát mellettünk és kinyittatja az üzleti pozícióját újra, és a sikerhez vezető tervet lépésről lépésre követi. Hagyd, hogy a weboldalak dolgozzanak és te hívj meg folyamatosan újabb és újabb jelölteket, hogy minél többekhez eljusson az információ...Meghívás, meghívás, meghívás . Én imádom Magyarországot és az a hölgy akit életem párjául választottam is ebben a ebben a csodálatos országban él, én nagyon szeretem őt , ő az én kincsem és egy nap elérkezik az a pillanat amikor közös életünk egy részét Magyarországon egy részét az Usában fogjuk tölteni. Nagyszerű érzés lesz amikor ott lehetek majd és személyesen segíthetek a zoknak a csodálatos magyar embereknek akik szeretnének változtatni az életükön. A magyar emberek a szívem és lelkem fontos részei , higgyetek magatokban és a Talk Fusion meg fogja változtatni az életeteket. Nagyon sokan a Talk Fusion családunkból elhagytak minket különböző okok miatt , többren egyszerűen csak nem értették a változásokat amin a az olyan technológiai cégek, mint a Talk Fusion is keresztülment. Egészen biztos vagyok abban, hogy most amint meglátják a megújult Talk Fusiont sokan vissza fognak térni hozzánk, újra megnyittatják a pozícióikat és izgatottan állnak neki újra , hisz megtapasztalták már , hogy az a csodálatos "zöld fű" melyet ígértek nekik nem annyira "Zöld".Hadd mondjam el még egyszer, hogy a szívem a tietek és mindig is az lesz."

2 megjegyzés:

  1. Szeretnék megosztani egy Facebook posztot Korsós Bettitől, mert sikerre vezető szellemiséget tükröz és a választ amit Korsós Bettinek írtam:

    Korsós Betti Szeretetkör & Bakancslista
    2 hrs

    http://korsosbetti.blogspot.hu/
    Sokszorosan Boldog vagyok! Mindig is tudtam és a megerősítés Most is megérkezett számomra. A Szeretet és a HIT győzedelmeskedik mindig. Eljött az IDŐ a Magyaroknak, hogy igazi összefogással olyan EMBEREK segítségével akik a Talk Fusion vállalatunknál minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a világon a JOBB ÉS SZEBB ÉLET virágozzon, kiemelten - számomra - Magyarországon. Hálás vagyok — with Mark Genovese.

    Mark Genovese Legkedvesebb Bettim Már hároméve várom , hogy valaki egy ilyen posztot osszon meg mint amit te most A több mint 200.000 üzlettársamon kívül akik a Talk Fusion üzletemben vannak több időt töltöttem a magyar üzlettársaim segítésével és támogatásával , mint bármelyik másik országgal, hogy megpróbáljam az üzletépítéshez szükséges helyes utat megmutatni. A Talk Fusion üzlet a helyes út ahhoz, hogy felemeljük a magyar embereket és megmutassuk , hogy nem kell szomorúan és csalódottan élni a jövőben. A szívem megszakad, mert tudom milyen keményen dolgoznak az emberek Magyarországon és a hónap végén sokan nem tudnak venni egy szelet kenyeret sem már. A Talk Fusionnal bárki változtatni tud az életén aki csatlakozik a céghez vagy újra elkötelezi magát mellettünk és kinyittatja az üzleti pozícióját újra, és a sikerhez vezető tervet lépésről lépésre követi. Hagyd, hogy a weboldalak dolgozzanak és te hívj meg folyamatosan újabb és újabb jelölteket, hogy minél többekhez eljusson az információ...Meghívás, meghívás, meghívás . Én imádom Magyarországot és az a hölgy akit életem párjául választottam is ebben a ebben a csodálatos országban él, én nagyon szeretem őt , ő az én kincsem és egy nap elérkezik az a pillanat amikor közös életünk egy részét Magyarországon egy részét az Usában fogjuk tölteni. Nagyszerű érzés lesz amikor ott lehetek majd és személyesen segíthetek a zoknak a csodálatos magyar embereknek akik szeretnének változtatni az életükön. A magyar emberek a szívem és lelkem fontos részei , higgyetek magatokban és a Talk Fusion meg fogja változtatni az életeteket. Nagyon sokan a Talk Fusion családunkból elhagytak minket különböző okok miatt , többren egyszerűen csak nem értették a változásokat amin a az olyan technológiai cégek, mint a Talk Fusion is keresztülment. Egészen biztos vagyok abban, hogy most amint meglátják a megújult Talk Fusiont sokan vissza fognak térni hozzánk, újra megnyittatják a pozícióikat és izgatottan állnak neki újra , hisz megtapasztalták már , hogy az a csodálatos "zöld fű" melyet ígértek nekik nem annyira "Zöld".
    Hadd mondjam el még egyszer, hogy a szívem a tietek és mindig is az lesz.

    VálaszTörlés

Szólj hozzá, legyen véleményed!